A nagy testvér távol tarthatja az átutazó tolvajokat Hajdúnánástól
Szólláth Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt a térfigyelő kamerák elavult állapotban voltak és alkatrészükhöz is alig lehetett hozzájutni. A kamerák felújítását sikerült...
View ArticleKét év múlva szabad lehet a kegyetlen mikepércsi gyilkos – videóval
Bilincsben hozták a gyilkost a Debreceni Törvényszékre. A vádirat szerint a fiatal mikepércsi férfi 2013 júliusában ölte meg idős ismerősét, majd később felgyújtotta az épületet. Tettét azzal...
View ArticleHoppál Péter: Hajdú-Biharban is több pénz jut a közösségek fejlesztésére
Az államtitkár szerint példaértékű ahogyan két év alatt, összesen 18 millió forintból Debrecen hat külső peremrészén sikerült a helyi társadalmat újra aktivizálni és visszaadni az esélyt, hogy a...
View ArticleSzinte mindenki megbukott a vagyonosodási vizsgálaton Hajdú-Biharban
A korábbinál kevesebb vagyonosodási vizsgálatot indít az adóhatóság, ám ezek jobban betalálnak, hiszen az egy megállapításra jutó nettó adókülönbözet az utóbbi időben jóval nagyobb.Képünk csak...
View ArticleA Hajdúsámson felé vezető főút felújítása is kiemelt nagyberuházás
Meghatározta a kormány a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat, az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. Erre a célra 2020-ig összesen 750 milliárd forintot...
View ArticleNem küldték el a megszüntetett Hajdú Volán dolgozóit
Mint arról a Dehir.hu beszámolt, a Volán társaságok strukturális átalakításának következményeként a Borsod Volán Zrt. és a Szabolcs Volán Zrt mellett a Hajdú Volán Zrt. is beolvadt január 15-én az...
View ArticleElkapták a ladányi madámot: prostiknak adta bérbe bécsi lakásait
Lakossági bejelentés értesítette még nyáron a Püspökladányi Rendőrkapitányságot arról, hogy egy helyi nő Bécsben bordélyházat üzemeltet. A rendőrök a feljelentést követően az ügyben széleskörű...
View ArticleA földadó ellen demonstráltak traktorokkal Balmazújvárosban
A gazdák nehezményezik, hogy az önkormányzat aranykoronánként évi 300 forint települési adót vetett ki a földekre, ami számításaik szerint hektáronként 10 ezer forint adót jelent évente.MTI Fotó:...
View ArticleSzívügyek: javítanának a statisztikai adatokon a szakemberek
Fáradékonyság, csökkent fizikai terhelhetőség, nehézlégzés, lábdagadás a jellemző tünetek. Magyarországon 250-300 ezer ember szenved szívelégtelenségben. A szakemberek szerint 2030-ra ez a szám akár...
View ArticleHamarabb kezdődhet a vasúti pálya felújítása Debrecen és Püspökladány között
Tavaly decemberben jelent meg a Magyar Közlönyben a magyar kormány határozata a 2014–2020-as uniós támogatási időszak tervezett magyar közlekedési nagyberuházásairól. Ezen a nettó 75 millió euró (mai...
View ArticleÚj intézménnyel népszerűsítik a német kultúrát Balmazújvárosban
Német nyelven énekeltek a balmazújvárosi általános iskolások a Hagyományok Háza megnyitóján. A városban csaknem hatszáz német nemzetiségű lakos él. A nyelvet többségük már nem beszéli, de egy...
View ArticleKigyulladt egy mozdony a téglási állomáson, kiürítették a szerelvényt
A téglási állomáson üzemzavar lépett fel egy villanymozdonnyál, melynek következtében a jármű füstölni kezdett. Az esethez riasztották a megyei katasztrófavédelem munkatársait. A tűzoltók a helyszínen...
View ArticleKigyulladt egy családi ház tetőszerkezete
Kigyulladt egy 90 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete hétfő reggel Bojton – erről adott tájékoztatást a megyei katasztrófavédelem szóvivője. A lakóházban öten tartózkodtak, mindannyian...
View ArticleHalálos baleset történt Aradványpusztánál
Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn délután negyed hat körül a 471-es úton Aradványpuszta közelében, a húszas kilométerszelvénynél.A baleset helyszínén - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Az információk...
View ArticleEgyre több belvízzel elöntött terület van Hajdú-Biharban
Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője szerint igazgatóságuk működési területén január 27-ig átlagosan 41,8 milliméter csapadék hullott, amely több mint 10 milliméterrel haladja...
View ArticleElhunyt hajdú-bihari gazdákra is ráküldték a behajtó céget – videóval
A Hortobágymenti Vízgazdálkodási Társulat 11 település több mint 13 ezer gazdáját tömöríti. A társulat egyebek mellett a tagok tulajdonában lévő mintegy 120 ezer hektár föld körüli csatornákat kezeli,...
View ArticleHajdú-Biharra is figyelmeztetést adtak ki a köd miatt
Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzés szerint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében,...
View ArticleIsmét megszavazták a földadót Balmazújvárosban
Veres Margit elmondta: a témát azért tűzték ismét napirendre, mert a gazdák a múlt héten demonstráción tiltakoztak a települési adó ellen és a mérséklését kérték. Az önkormányzati képviselők többsége...
View ArticleEgy baleset miatt keres tanúkat a debreceni rendőrség
A rendelkezésre álló adatok szerint január 18-án 6 óra körül egy fehér színű Opel Movano típusú kistehergépkocsi vezetője közlekedett a 47-es számú főúton Debrecen felől Mikepércs irányába, amikor az...
View ArticleFelborult egy teherautó a szoboszlói körforgalomban
Csütörtök reggel fél hat körül a 4-es számú főúton egy Debrecen felől Kaba irányába közlekedő teherautó eddig tisztázatlan körülmények között a 205. kilométerszelvényben található körforgalomban,...
View Article