Sokkal többen dolgoznak Hajdú-Biharban, mint egy éve
125 ezer 100-an álltak alkalmazásban szeptemberben Hajdú-Bihar megyében a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. Tavaly szeptemberben 114 ezer 300 alkalmazottat tartottak nyílván a...
View ArticleOrbán Viktor Nádudvaron: „ma már a vidék is jobban teljesít” – videóval
Emelő targoncával lehet csak elérni az új logisztikai bázis felső szintjét. A KITE korszerű raktárközpontja 1,4 milliárd forintból egy év alatt készült el. Mivel a nádudvari cégnek 75 ezer partnere...
View ArticleRégóta vártak erre a hajdúsámsoniak: kész az új bölcsőde – videóval
A létesítmény elkészültét már sokan várták a településen. A korábbi bölcsődében ugyanis csak húsz gyereket tudtak elhelyezni, a többiek várólistára kerültek.Gyerekműsor az új bölcsőde avatásán -...
View ArticleTöbb mint százan jelentkeztek nyugdíjasok debreceni vetélkedőjére
A rendezvény megnyitóján Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke azt mondta: a verseny bebizonyítja, hogy a kor nem teher és az idős embereknek is vannak megmutatható értékei.Az idősek egymásra is...
View ArticleÁrokba borult egy autó Hajdúnánás és Kálmánháza között
Árokba borult egy személyautó csütörtök kora reggel Hajdú-Bihar megyében a Hajdúnánás és Kálmánháza településeket összekötő úton – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Tájékoztatásuk...
View ArticleÖkumenikus koncert: muzsika a jótékonyság jegyében Pocsajban
Az első alkalommal létrejövő ökumenikus jótékonysági koncert november 29-én, szombaton kezdődik a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskolában tornatermében. A koncerten fellép három debreceni együttes, a...
View ArticleHáromszáz emberen segítettek vetőmaggal a hajdú-bihari Toldon
Az Élelmiszerlavina lényege, hogy az egyik hazai mezőgazdasági vállalat által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben – szakmai felügyelettel – burgonyát, zöldborsót,...
View ArticleCzomba Sándor: vissza kell adni a kétkezi munka becsületét
Egyre több az olyan álláskereső, akinek érettségije van, mégis sokkal kevesebben választják a szakiskolákat, pedig egyre nagyobb igény van a minőségi szakmunkásra. A duális képzés azért fontos, hogy a...
View ArticleTéli vízszintjére állították be a Tisza-tavat
Beállították a Tisza-tó téli időszakra meghatározott vízszintjét, a Kisköre-felső vízmércén mért 620 centiméteres értéket. Ha nem érkezik jelentős árhullám, ezt a szintet egészen tavaszig megtartják –...
View Article23 milliárd forint felett: négy közlekedési gigaberuházás lesz Hajdú-Biharban...
Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben a kormány határozata a 2014–2020-as időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek indikatív...
View ArticleSoha nem lesz kevesebb baleset Hajdú-Bihar megye útjain?
2014 első három negyedévében 614 baleset történt Hajdú-Bihar megyében a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent, legfrissebb adatai szerint. Ha visszanézünk az előző évekre, azt látjuk, hogy...
View ArticleHajdú-Biharban drágultak a legjobban a termőföldek – videóval
A legértékesebb megyei földek a hajdúszoboszlói határban vannak, négymillió forintot kérnek hektárjukért. Kovács Károly termelő szerint ez irreálisan magas ár, a gazdálkodók ezt már nem tudják és nem...
View ArticleTanyai karácsony: élelmiszert és mobiltelefonokat is gyűjtenek
A tavalyi sikeres összefogás eredményeképpen idén ismét megrendezik a „Tanyai karácsony” nevet viselő segélyakciót. „A program célja, hogy karácsony közeledtével a várostól távol, a tanyán élő emberek...
View ArticleEgy hálózsák miatt törték rá az ajtót az idős férfira Hajdúbagoson
Egy hajdúbagosi polgárőr tett telefonon bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére december 2-án 21 óra 41 perckor, s közölte, otthonában támadtak meg egy a Szőlőskert utcában...
View ArticleAz agrárium fejlesztése lehet Hajdú-Bihar nagy esélye – videóval
Hajdú-Bihar megye gazdasági életének meghatározó része a mezőgazdaság. Az agrárium fejlesztése ezért több tízezer gazdálkodó érdeke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke úgy véli: egy korábban...
View ArticleTasó László: a megyei nagyberuházások nincsenek veszélyben
Jelentős, közlekedéssel, infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztések várhatóak 2014 és 2020 között Hajdú-Biharban. A beruházások listáján négy olyan nagyprojekt is szerepel, amit a közeljövőben fognak...
View ArticleKözbiztonsági képzést kaptak a tűzoltóktól a megye polgármesterei
Az értekezleten a védelmi igazgatási tevékenységekre, valamint a természeti és civilizációs katasztrófák veszélyhelyzet kezelési feladataira készítették fel a polgármestereket és közbiztonsági...
View ArticleNyolc hónap börtönt kapott a kutya torkát elmetsző nánási fiú
Mint arról nemrég a Dehir.hu beszámolt, egy hajdúnánási férfi telefonon tett bejelentést még november 6-án este hét óra körül a rendőrség ügyeletére arról, hogy kutyájukat elvágott torokkal találták...
View ArticleVádat emelhetnek a vámospércsi brutális gyilkosság ügyében
Hozzátartozói találtak rá az 58 éves férfira Vámospércsen, december 21-én délben. A rendelkezésre álló adatok szerint előző nap 19 óra és 22 óra közötti időben gyilkolhatták meg a férfit, s a nyomozás...
View ArticleHol a legveszélyesebb élni Hajdú-Biharban?
A 2011-es katasztrófavédelmi törvény alapján, Magyarország összes – így megyénk 82 települését is – katasztrófavédelmi osztályokba sorolják. Az osztályozást 2012-ben készítették el újra, jelenleg ez...
View Article