Quantcast
Channel: Debrecen hírei, debreceni hírek » Hajdú-Bihar
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889

Internet és kosárfonás: új funkciókat kapott Bojton a régi iskolaépület

$
0
0

A helyi közmunka program részeként március óta többen is foglalkoznak kosárfonással. A helyiek már a felújított szolgáltató központ egyik foglalkoztató termében dolgoznak. Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke szerint az ilyen fejlesztések jól szolgálják a helyi közösséget és segítenek megállítani a bihari települések elnéptelenedését.

Kellemes környezetben zajlik a munka

Kellemes környezetben zajlik a munka

- A különböző kézműves termékek előállítása fontos, mert így tudjuk elérni, hogy a vidék megtartó képessége megmaradjon – hangsúlyozta Pajna Zoltán.

Az úgynevezett, több funkciós szolgáltató központot a régi iskola épületének felújításával alakították ki. A beruházás 28 és fél millió forintba került. A 250 négyzetméteres akadálymentesített épület kívül-belül megszépült. Korszerűsítették a fűtést és kicserélték a nyílászárókat.Itt kapott helyet az úgynevezett teleház is.

Mivel van az épületen belül egy informatikai terem, ezért a gyerekek informatikai oktatását is ebben az épületben látjuk el. Valamint a településen élők internetezhetnek,tanfolyamokat is tarthatnak itt – mondta el Vass Mária polgármester.

A beruházás az 570 lakosú falunak egyetlen fillérjébe sem került, a fejlesztést száz százalékban állami és Európai uniós forrásokból fedezték.

DehirBojton új tere nyílt a közösségi életnek


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889