A nyomozás adatai szerint egy férfi egy bozótvágó késsel üldözött Polgáron, a Dózsa György utcán egy 25 éves férfit. Az eset még december 20-án hajnalban történt. A helyi lakos menekülés közben elesett, ezért K. József utolérte őt, majd a földön fekvő sértett mellé, a járdára csapott a nála lévő bozótvágóval. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint meghallgatták a sértettet. A férfi a támadás során nem sérült meg.
A nyomozók a 38 éves K. Józsefet gyanúsítottként kihallgatták. A polgári férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, vallomásában azt mondta, hogy egy korábbi vita miatt gondolta úgy, ráijeszt a férfira.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a K. Józseffel szemben garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást január 7-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a Hajdúböszörményi Járási Ügyészségnek.