Quantcast
Channel: Debrecen hírei, debreceni hírek » Hajdú-Bihar
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889

Biciklist gázoltak Hadházon, cserbenhagyót keres a rendőrség

$
0
0

A rendőrség tájékoztatása szerint december 10-én 4 óra 45 perc körül egy ismeretlen sofőr az általa vezetett személygépkocsival Hajdúhadházon a Hunyadi utcán, a Hajdú utca felől a Jókai utca irányába közlekedett. A sofőr a Bocskai tér kereszteződéséhez érkezett, figyelmen kívül hagyta a táblát és megállás nélkül hajtott a kereszteződésbe, ahol nem adott elsőbbséget a neki balról, a Béke utca felől a Dr. Földi János utca irányába kerékpárral közlekedő 58 éves nőnek, és összeütköztek.

A baleset során a hölgy elesett és megsérült. A gépkocsi vezetője megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre távozott. A személygépkocsi piros színű, típusa ismeretlen – közölte a rendőrség.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán – Debrecen, Sámsoni út 149. -, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889