Quantcast
Channel: Debrecen hírei, debreceni hírek » Hajdú-Bihar
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889

Évi ötezer forintért használhatjuk majd Hajdú-Bihar autópályáit

$
0
0

Az egész ország arról beszél, hogy januártól megszűnik az M0-s általános díjmentessége. Mindamellett, hogy szolidárisak vagyunk a budapestiekkel, meg kell jegyeznünk, hogy ez a debrecenieket és a hajdú-bihariakat nem igazán érinti. Mi eddig is matricával hajtottunk fel a fővárost körülvevő majdnem-körgyűrűre (ha felhajtottunk), hiszen megvettük a matricát, hogy egyátalán eljussunk Budapestre vagy tovább.

Évente ötezerért autózhatunk a megyei sztrádákon

Évente ötezerért autózhatunk a megyei sztrádákon

Emellett a hír mellett szinte elsikkad a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményének egy másik részlete, mely már sokkal inkább érint a debrecenieket és a megyében élőket. Mégpedig az, hogy januártól egy-egy megye díjköteles útjait, autópályáit újfajta, éves e-matricákkal is használhatják majd az autósok, amelyek ötezer forintba kerülnek majd.

Aki gyakran jár a Tisza-tóhoz, Polgárra, Hajdúnánásra, annak ez mindenképp megéri majd erre áldozni évente egyharmad tank benzin árát.

Amennyiben beválik és jó pár évig megmarad a megyei éves e-matrica, akkor lesz majd ez igazán nagy lehetőség a debreceni és a hajdú-bihari autósoknak, ha megépül az M35-ös sztráda folytatása és az M4-es autópálya Hajdú-Bihar megyei szakasza.

Az M35-ös autópálya jelenleg 44 kilométer hosszú, az M3-ast köti össze Debrecennel. Régóta tervezik, hogy a hátralévő 24 kilométeres szakaszt is megépítik, így 2-szer 2 sávos gyorsforgalmi úton lehet majd Debrecenből Berettyóújfaluig eljutni. A beruházás szerepel a kormány által is elfogadott nagyprojekt-listán, így szinte biztos, hogy végre elkezdik. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár korábban azt mondta, az előzetes tervek szerint 2016-ban kezdődne az építkezés, de ha sikerül meggyorsítani az engedélyezési eljárást, akár már jövőre megindulhatnak a munkagépek. A sztráda ezen szakaszát 2018-ban adnák át. Az M35-ös Debrecentől délre halad majd a 47-es főút nyugati oldalán, majd Derecske és Berettyóújfalu között csatlakozik a Püspökladány felől érkező M4-eshez.

Az M4-es és az M35-ös folytatásának tervezett útvonala - Forrás: Dr. Lányi Péter

Az M4-es és az M35-ös folytatásának tervezett útvonala – Forrás: Dr. Lányi Péter

Az M4-es Budapesttől ér majd a hajdú-bihari határtelepülésig, Nagykerekiig, ahol összekötnék az észak-erdélyi autópályával. Az Abony és Fegyvernek közti szakaszt már építik. A Fegyvernek és Püspökladány közötti rész ügyében az előkészítési, tervezési fázisnál járnak, mint ahogy a Püspökladány és Berettyóújfalu közötti szakasznál is. Az út harmadik, Berettyóújfalu és az országhatár közötti szakasza esetében már megvan a környezetvédelmi engedély és a kiviteli terv. A sztráda Berettyóújfalut, Szentpéterszeget, Gáborjánt, Hencidát, Váncsodot, Bojtot és Nagykerekit érintené. Azaz az M35-ösön és az M4-esen sztrádán juthatnánk el a határig.

Az M4-es is szerepel a kormány uniós nagyprojekt-listáján, s amennyiben lesz forrás, a kivitelezés az összes szakaszon megkezdődik 2020-ig.

Budapestre is olcsóbban utazhatunk a sztrádán

A megyei e-matrica nem lesz lakóhelyhez kötött, így egy ember több megyére is kiválthat ilyet. Az M3-as Debrecentől Budapestig négy megyét érint, azaz négy megyei matricát kell venni összesen évi 20 ezerért. Ez kevesebb mint a fele a mostani éves matrica 43 ezer forintos árának.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889