Elérte hazánkat az Yvette ciklon, s vele megyénkbe is megérkezett a viharos erejű szél és az eső. Tegnap este Hajdú-Biharban is lecsapott az "ítéletidő", mely jelentős munkát ad a megyében szolgálatot teljesítő tűzoltóknak. Mint a katasztrófavédelem sajtószóvivője közölte, bár az elmúlt 24 órában mindössze öt helyszínen kellett beavatkozni, ma reggeltől folyamatosan érkeznek bejelentések megyei főügyeletükre viharkárokkal kapcsolatban – csak dél környékéig huszonkét bejelentést kaptak.
A szél és az eső miatt leginkább fakidőlésekhez, kettéhasadt, veszélyesen megdőlt fákhoz vonultak a tűzoltók Debrecenben, Hajdúböszörményben, Balmazújvárosban, Egyeken, Püspökladányban, Tiszacsegén és a 4-es számú főúton is.
A délelőtt folyamán riasztották a hajdúnánási hivatásos tűzoltókat is, mert Tiszavasváriban egy általános iskola épületének tetején elvált a faltól egy használaton kívüli kémény a viharos erejű szél miatt, s veszélyeztette a tanulókat és a környező épületeket is. 70 gyereket a szomszédos épületrészbe tereltek át, a szomszédos családi házból pedig két személynek kellett átmenetileg elhagynia az otthonát az omlásveszély miatt. A helyszínre statikus szakembert hívtak, ő fogja eldönteni, hogy vissza kell-e bontani a füstelvezetőt. A rendőrség a beavatkozás idejére a területet lezárta.
[1]
Emellett a debreceni Kenézy Kórház területén is be kellett avatkozniuk a katasztrófavédőknek, mert egy kettéhasadt fa veszélyeztette a parkoló autókat. Személyi sérülés nem történt, a helyi egység motoros láncfűrész segítségével távolította el a növényrészt.
Ezt követően – mint azt a Dehir.hu korábbi cikkében [2] is olvashatják – a Péterfia és Hunyadi utcák kereszteződésében rongálta meg a szél egy bontásra váró épület egyik falát és állványzatát. A kiérkező tűzoltók biztosították a helyszínt, amíg a kivitelező cég, emelőkosaras gépjárművel az állványzatot elbontotta. Nagy szerencse, hogy személyi sérülés nem történt, hiszen a fal egyes részei a járdára zuhantak.
Lakossági hívásra az AKSD munkatársai is igyekeznek eltávolítani az úttestre, járdára zuhant famaradványokat, a veszélyes fákat pedig - az önkormányzattal egyeztetve - kivágják. Emellett hozzájuk tartozik a belváros és a keleti városrész takarítása is.
Képesné Domokos Csilla szóvivő közölte, Debrecen közterületein és járdáin rengeteg gally található, ezeket az önkormányzattal érvényben lévő szerződése alapján ütemszerűen távolítja el a cég.
A repülőtéren az Yvette névre keresztelt ciklon miatt nem késtek a gépek, nem kellett lezárni a szél miatt a repülőteret. A délelőtti, Németországba tartó gép minden gond nélkül elrepült.
A meteorológiai szolgálatnál azt mondták, ekkora volt a legerősebb széllökés az elmúlt 24 órában Debrecenben. Az előrejelzés szerint a mai viharos szelet holnap inkább az eső váltja fel. Az előrejelzések szerint a 20 fok feletti hőmérsékelet várhatóan csak a jövő héten tér vissza.
Dehir [3] - Megérkezett Debrecenbe Yvette, a szürke ciklon [4]
[1] http://www.dehir.hu/debrecen/hajdu-biharban-is-pusztitott-a-szel-fa-kemeny-es-fal-is-kidolt/2014/05/15/attachment/vbiharbelso/
[2] http://www.dehir.hu/belfold/lefujta-a-szel-a-peterfia-utcai-romos-epulet-tetejet/2014/05/15/
[3] http://www.dehir.hu
[4] http://www.dehir.hu/videogaleria/megerkezett-debrecenbe-yvette-a-szurke-ciklon/
↧