Quantcast
Channel: Debrecen hírei, debreceni hírek » Hajdú-Bihar
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889

Mindent egy helyen: kormányablak nyílt Nyíradonyban

$
0
0
Ünnepélyes keretek között nyílt meg a kormányablak Nyíradonyban. A lakosok már az első napon tapasztalhatták, milyen gördülékeny az ügyintézés. Hiszen például a személyi igazolvány pótlásával kapcsolatos papírmunka néhány perc alatt elvégezhető. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a Debrecen Televíziónak elmondta: az a cél, hogy több mint kétezer ügyet lehessen intézni a kormányablakban, ne kelljen keresgélni, hogy melyik szakigazgatási szervnek hol van az ügyfélszolgálata, mikor tart nyitva. Mindent egy helyen, a kormányablakban lehessen majd intézni. Rácz Róbert megyei kormánymegbízott hozzátette, Hajdú-Bihar megyében azt szeretnék elérni, hogy mindenütt, ahol okmányiroda működött korábban vagy működik most, legyen kormányablak. Ez egy-két év alatt meg is valósítható. Tasó László, Nyíradony polgármestere a megnyitón elmondta: tapasztalatai szerint a lakosok elégedetten tapasztalják, hogy nem kell mindenért a megyeszékhelyre utazni. - Bárhol, ahol a kormányablakok megnyílnak, örömmel fogják tapasztalni az emberek, hogy a közigazgatás átalakításának rendszere jól vizsgázik – tette hozzá Tasó László. A Nyíradonyi járási hivatalban működő kormányablak reggel 8 órától este nyolc óráig tart nyitva. Itt több mint 30 ezren intézhetik hivatalos ügyeiket. Dehir [1] - Kormányablak nyílt Nyíradonyban [2] [1] http://www.dehir.hu [2] http://www.dehir.hu/videogaleria/kormanyablak-nyilt-nyiradonyban/

Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889