Quantcast
Channel: Debrecen hírei, debreceni hírek » Hajdú-Bihar
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889

Tasó László: az adók- és a bürokráciacsökkentés éve lesz az idei – videóval

$
0
0

A magyar gazdaság helyzete és Magyarország állapota lehetővé teszi, hogy számos területen az emberek életét könnyítő intézkedéseket hozzon a kormány. Tasó László országgyűlési képviselő azt mondta: januártól 27-ről 5 százalékra csökkent az új lakások után fizetendő áfa és ugyanilyen mértékben lett olcsóbb a sertéshús is  A személyi jövedelemadó 16-ról 15 százalékra mérséklődött, emellett, kiemelten fontos kormányzati cél a családok saját otthonhoz jutásának segítése.

Tasó László

Tasó László

Tasó László emlékeztetett, év elejétől nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint emelkedett a családi adókedvezmény összege is. Sikerült az egészségügyben is jelentős béremelést végrehajtani.

- Az egészségügyben dolgozóknak 51 ezer főnek tudtuk megemelni jelentős összeggel a bérét, vagy például 130 ezer forinttal nagyobb összeggel tudtuk támogatni a háziorvosok vállalkozásait, ezt ebben az évben is megtartjuk. Ma Magyarországon egy fiatal szakorvos 270 ezer forintnál nem kereshet kevesebbet -  mondta Tasó László országgyűlési képviselő.

A fideszes politikus azt mondta: a kabinet a bürokrácia csökkentését is fontosnak tartja. Tasó László hozzátette: a kormány reformjai működnek ezt az is bizonyítja, hogy összességében 5,6 százalékkal nőttek a hazai reálbérek.

DehirTasó László szerint működnek a magyar reformok


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1889

Latest Images

Trending Articles